Aranylón megcsillant a méz
a feltartott mutatóujjon,
s egy pillanatra ott maradt,
és rásütött az őszi nap.
Jaj, csak ez el ne múljon!
El ne múljon...
Talán a békét érzem már,
mikor a szememet lehúnyom?
A szív azt mondja, semmi gáz,
dobog, s alig-alig hibáz.
Istenem, el ne múljon!
El ne múljon...
Ha szembejönnél most velem
a napsütötte Nagykörúton,
nem is csodálkoznék talán,
igyunk egy kávét, mondanám.
Csak estig el ne múljon!
El ne múljon...
A képen Karen Gillis Taylor festménye. Forrás: https://karengillistaylor.wordpress.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése