Csengő kacajú ifjú asszony
egy percre megfogja kezem,
de elköszönök tőle, nem
várom én már, hogy itt marasszon:
nem zavarom, ezer a dolga.
Csak aki ritkán mosolyog,
homloka hűvös és konok,
s hosszan hallgat, mielőtt szólna,
akit már lepett el a hó,
s nem fűz hajába csábitó
gyöngyöt, különös barna-kéket,
s mikor a rengő hídra ér,
körötte csendes lesz a tér,
csak neki hiszem el az élet...
Bozena Dusseau Labedz festménye. Forrás: http://www.absolutearts.com/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése