Valami űrlény elrabolt,
beköltözött a sejtjeimbe.
Elbújt, észre se vettem szinte
a bennem növekvő pajort.
Mert ennyi volt csak eleinte.
Csak egy kicsit lett hidegebb.
Talán a táj lett hófehérebb.
Növekedett egy gonosz élet
valahol a szivem felett.
És végül öntudatra ébredt.
Vérköreimet szállta meg,
és megült gyomrom talajában.
Pontosan tudta, hogy az áram,
mely szállítja az életet,
milyen utakat jár be nálam.
A bőröm alatt mindenütt
belém vájta tízezer karmát,
a hörgők lombjain szakadt át,
s a szív üregébe merült.
És fondorlatosan harapdált.
Mióta bennem él a lény,
vérző, leigázott szememmel
csak azt látom, mit látnom rendel
a gyűlölet. És nincs remény.
Míg meg nem ment egy másik ember.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése