Ólmos ég

Somlyó Zoltán emlékének ajánlom 100 évvel a Sötét baldachin megjelenése után.

1.

Ha rád nézek, te kedves nő s barát,
szivem sötét bűntudat járja át.

Mert egyszer egy unalmas délután
beléd kötöttek durván és bután.

Én meg csak ültem. Nem tudom, mi volt.
S a rosszindulat gyomrodig hatolt.

Bár megszoktad, hogy megvéded magad,
tudom, nagyon fáj, hogyha bántanak.

S látod, milyen a férfi, arra vágyom,
hogy megöleljelek. Igen. Egy ágyon.

Hogy szívszorító gyengeséged végre
belesuttoghasd velem a sötétbe.

S ha számitasz egy menedékre még:
két karom legyen az a menedék.

2.

Ha rám nézel, te kedves ifju nő,
érted, mit írt arcomra az idő.

A ráncok: láncok s fekete korom-
ba fulladt utcák, kertek és romok.

Repedt tükör: nem ismerek magamra,
és összedőlt a pitvar és a kamra.

Kisértetként bolyongok estelente.
Sokat iszom. Hogy lettem ilyen gyenge?

S látod, ilyen lesz minden férfi végül:
míg süt a hold, a vágya sose vénül.

Aludni kéne, de csak reszketek,
és Istent hívom, mint egy nagybeteg.

S elképzelem, míg betakar az ég,
hogy két karodban vár a menedék.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések