Végül

Agyonnyom ez a párás este,
vérszívó rovarok tanyája
lett a szobám, s valami sárga
éji lepke is felkereste.
Mivel az ablakom kitárva.

Kívül a tücskök vad zenéje,
belül a számítógép durva
ventilátora adja zúgva
tudtomra: álomtalan éje
lesz izzadó testemnek újra.

De furcsa neme a melegnek!
Belülről észrevétlen épül
a fagy. A szám is belekékül,
s az ablakok beleremegnek.
Félek. Azt hiszem, vihar készül.

Egyedül mormolom az éjbe:
lehet bármilyen nagy a szájunk,
végül mindnyájan oda vágyunk,
ugyanabba az ölelésbe,
ahonnan egykor nekivágtunk.

A képen Vane Koszturanov festménye. Forrás: http://www.kosturanov.com/