Akkortájt olyan álmodozva jártam:
sokszor nem tudtam azt se, hol vagyok.
Rozsdás vas ízét éreztem a számban,
szivemre ültek súlyos hónapok,
és percek is, még sokkal súlyosabbak,
s eszembe juttatták, hogy meghalok.
Csak néztem, ahogy nyüzsögnek, szaladnak
az emberek valami cél után,
és furcsa módon valahogy szabadnak
éreztem magam: merev álruhám
– észre se vettem – rendre ledobáltam,
azóta élek pőrén és puhán.
Akkortájt olyan álmodozva jártam:
orrom valami furcsa bűz csavarta,
míg a jó útról valahogy leszálltam.
Nem is tudom, hogyan kerültem arra.
A képen Gustave Doré: Dante az erdőben. Forrás: http://lib.rus.ec/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése