Rákattintok, kinagyítom, nézem.
Újra és újra.
Nehéz betelni vele. Mért?
Arra gondolok: ha tudná.
Megijedne talán, hogy ilyen rögeszmés vagyok.
Vagy mi.
És pont őt szúrtam ki, tök veszélyes az ilyen.
Pedig nem vagyok rögeszmés.
Vagy mi.
Remélem.
Rákattintok, nézem.
Gyöngédség árad belőle.
Nyilván fogékony vagyok a gyöngédségre.
Nyilván túl sok a harapás manapság.
Nyilván mégis rögeszmés vagyok.
Ugyanis ismerem az életben is.
Egyáltalán nem mutatja magát gyöngédnek.
Inkább harapós.
A múltkor is ezt mondta egy barátom, amikor söröztünk egy teraszon.
És nyár volt még.
Hogy harapós.
Nem ezt a szót használta, de nem emlékszem pontosan.
Rákattintok, nézem.
Azt képzelem, szerelmes vagyok belé.
Pedig nem.
Csak valami olyasmi.
Mély a nézése, átható.
Befogadó, mint a tó.
Azt mondja, őrült vagy, nem baj.
Azt mondja, rögeszmés vagy.
Vagy mi.
De nem baj.
Nem ez a baj.
Csak ha nem szeded össze magad, az a baj.
Rákattintok, nézem.
Összeszedem magam a szoba négy sarkából.
Azért töltök még, bár látom, hogy nem helyesli.
Aludni megyek.
Ahogy ő is.
A képen: street art Milánóból. Forrás: http://www.formatmag.com/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése