Amikor még ésszerűen gondolkodó ember voltam, mindig a szoba felé fordulva próbáltam elaludni, hogy ha valaki meg akarna támadni, meglássam. Tudtam persze jól, hogy egy rémalak bármikor kiléphet a falból is, de úgy okoskodtam, hogy ha egy ilyen rémalak hátba akar támadni, akkor úgysem lehet védekezni ellene. A normál evilági támadók ellen viszont mégiscsak tehetek ezt-azt.
Amikor még ésszerűen gondolkodó ember voltam, féltem a repülőktől. Tudtam persze, hogy nincs háború, és eléggé valószínűtlen, hogy a fölöttünk elhúzó repülők egyszer csak elkezdjenek bombákat szórni. De úgy okoskodtam, hogy egy dolog a valószínűség, és más dolog a lehetőség.
Amikor még ésszerűen gondolkodó ember voltam, mindig féltem, ha át kellett menni a hídon. A Szabadság-hídon leggyakrabban. Tudtam persze, hogy nem szoktak ezek leszakadni, de van olyan, hogy valami először történik az életben. Ami azt illeti, mindennek van egy első előfordulása.
Amikor még ésszerűen gondolkodó ember voltam, szívesen forgattam a Kislexikon című alapművet. Volt benne egy nagy – azt hiszem, kihajtható – táblázat a fertőző betegségekről, és valahogy mindig itt nyílt ki a könyv. Lepra, kolera, malária: okok, tünetek, lefolyás. Tudtam ugyan, hogy ezek a betegségek a mi világunkban szokatlanok, de attól még...
Amikor még ésszerűen gondolkodó ember voltam, igazából csak egy dologtól féltem: a haláltól. Ezt soha senkinek nem mertem elmondani. Egyszer mégis bevallottam a nővéremnek, aki azzal próbált megnyugtatni, hogy az még nagyon soká lesz. Ez azonban vigasznak elég sovány volt: én nem attól féltem, hogy most azonnal meghalok (leszámítva persze az olyan reális veszélyeket, mint a falból kilépő rémalakok, a légitámadások, a váratlanul leszakadó hidak és az egzotikus fertőző betegségek), hanem hogy előbb-utóbb ez biztosan bekövetkezik, akárhová bújok is.
Aztán múltak az évek, és én elhagytam az ésszerű gondolkodást, ahogy más gyermeki dolgokat is. Az meglett ember, aki nem kalkulál, és nem fél.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése