Kacatok


1.
Ököllel vágta szájon szíve hölgyét,
megrugdosá, s az utcán otthagyá.
De másnap kedvesen kacsintott újra rá,
hisz megbocsátott. S végül is mi történt?

2.
Ha a Mindenható iszik,
abba se hagyja hat napig.
Mindig ilyen volt, ugyebár:
nem tudja, hogy hol a határ.

3.
Az élet egy sötét akol:
botorkálunk benne halálig.
De vár valaki valahol,
a teste, mint a hold, világít.

4.
A tóban kishúgom cikázik,
és átvilágítja a fény.
Csak nézem, nézem délutánig.
A forró ég feszül fölém.

5.
Kibújnak az erőszakos rügyek,
uv-sugárzás bontja ki a sálam,
tavaszodik. A sápadt közügyek
karjai között elvérzik az állam.

6.
Ma csók leszek valaki száján,
elidőzöm a bal bokáján.
S hogy ne üljön mellén a bánat,
elküldöm oda is a számat.

7.
Riának hívom őt, nem sónak.
Az ágyunk: ágy. Nem égi csónak.
A kávéjába hull a könnye.
Nem kopogtat, ha hozzám jön be.

8.
Az idő lassan elszivárog,
az Aral-tó is csak egy árok:
minden, mi él, lassan kiszárad.
De jó, hogy vársz! De jó, hogy várlak!

9. (Cilinek)
Az első olyan: nála nincs nagyobb.
Reszket a föld, amikor fölragyog.
A második hozzá hasonlatos:
hajnalban csönget, mint a villamos.

10.
Kékítőt old az ég vizében:
itt állok, ebben az izében,
már egy hete föl kéne hívni,
de most már nincs is hozzá képem.

11.
Az élet egy kapu.
Nagyon szűk. Nincs is nyitva.
Az élet egy kalicka.
Mért hagytál el, Apu?

12.
Állok a hídon. Zöld a szemem.
Visszafojtom a lélegzetem.
Betör a víz a mellkasomba.
Kegyetlen vagyok és goromba.

13.
A gonoszokkal csak-csak elvagyok,
ők kiabálnak, én meg hallgatok.
De gyáva szolgák csillogó szemét
nem bírom nézni többé már. Elég!

Megjegyzések