Készülvén keresztelőre
felöltözött ünneplőbe,
hogy majd leülvén helyére
önmagával szembenézne.
Úgy érezte, roppant űr van
a lelkében, elhagyottan
kereste magát az Úrban
meg is rémülve legottan:
ha majd keresztvizet öntnek
a fejére ama nőnek,
és felhangzik a szent ének,
s elmosatik minden vétek,
és megtörténik a csoda,
s az Úr megfeszített fia
egyházába befogadja,
s lészen neve Cecília,
s viseli nevét a szentnek,
kinek erei véreztek,
mikor karddal nekimentek,
s nyakán sebeket ejtettek,
ki a hitért ilyen halált
vállalt, és hörgött és zihált,
miközben a lelke kivált
a testből, és a mennybe szállt,
akkor mi lesz, amit érez?
Ő is igaz keresztény lesz?
Megérti-e ő, a véges,
hogy az élet lehetséges?
Vagy a Krisztus a keresztfán
kómikus lesz-e talántán,
s agnosztikus lelkét látván
foglyul ejti-é a Sátán?
Gondolkoda ő imigyen,
és fújt a szél igen-igen
kétezer és tizenötben,
mikor harcolt érte Isten.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése