Fagy


Azt hittem, apró rovarok nyüzsögnek a levegőben, de nem lehetett szabadulni tőlük, és fura is lett volna egy ilyen rajzás novemberben. Aztán láttam, hogy hódara ez, vagy mi, nagyon apró szemekből áll, és rögtön elolvad, ahogy rád száll. Üdvözöllek, kishúgom, Hó! Rakj a kabátomra fehér bundát, építs a sapkámra szikrázó palotát, amit nem tud lerombolni édesapánk, a Nap. Egyre hálásabb vagyok az Úrnak mindenért, amit kívülről küld ránk a természet. A nedves szélért, ahogy arcunkat csapkodja, a ködért, ahogy átnedvesíti minden ruhánkat, és igen, a hóért, a jégcsapokért, a síkos járda gonosz üzeneteiért. Mert belülről jön a fagy, az észrevétlen, sunyi ellenség. Kristályokká változtatja puha zsigereinket, és kék olajat tölt az ereinkbe. Hozzá is szoknánk már, mert lassan mindenkinek áttetsző ablak a szeme, és látjuk benn a deres falú tartályokat: a múltat és a jövőt. Megrémít, hogy nem vagyunk egyedül, mind megfagyunk lassan, és gyönyörű jégszobrokká leszünk az ország üres csarnokaiban. De néha, egyszer-egyszer orrunk hegyére hull egy kövér hópehely, és felmelegít. Üdvözöllek, kishúgom, Hó!

A képen litzebitz rajza. Forrás: deviantart.com

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések